1. fejezet

Ashton

Idegesen olvastam a sorokat az újságban, amit az előbb a menedzsment dobott elém, miközben szépen fogyasztottam reggeli piritósomat. Mostanában egyre felkapottabb lett a banda, ami következtében egyre nagyobb figyelmet szenteltek ránk az újságírók és a többi médiával kapcsolatos emberek. Nem panaszkodtam, hisz mi vállaltuk ezt el a srácokkal, kerüljön az bármibe is, de azt nem hittem volna, hogy úgy állítanak be engem, mint valami olyat, aki minden éjszaka más lány ágyában köt ki, majd másnap -vagy még az nap éjjel- ott is hagyja őket, telefon szám nélkül. Oké, bevallom, volt pár ilyen alkalom, mikor pár szórakozó helyről nem egyedül mentem haza, de szerintem ezt minden fiatal fiú -férfi?- megengedheti magának. Még a híresebbek is.
  - Remélem jól kiszórakoztad magad az elmúlt pár napban, mert nem szeretnék még egy ilyen cikket meglátni rólad, sőt senki másról ebből a bandából! - Bob feje egyre vörösebb lett, homlokán kidagadtak az erek. Azt hiszem dühös volt, de nem is hibáztattam érte.
  - Ígérem nem fogsz! - reméltem ennyivel egy időre kibékíthetem, de nem hagyta ezt csak annyiban. Végig nézett rajtunk, majd kinyögte amiért valójában idejött.
  - Ó, meghiszem azt! Ugyanis keresünk neked egy álbarátnőt, aki addig eljátsza, hogy veled együtt van, amíg lenem nyugszik a média - mondta ki nyugodtan de én már nem voltam annyira nyugodt. Mégis mi a fenébe kevertem magam?

Alina

A korai reggeli napsugarai bántották a szemeimet. Szerettem sokáig aludni, de ebben mindig meggátolt az, hogy előző este nem húzom be a szobám függönyét, így magamra vethetek, hogy már reggel nyolc óra előtt pár perccel ültem fel az ágyba és próbáltam kiűzni az álmosságot a szemeimből, azt gondolván, majd a szemdörzsölés az segít rajtam, de mint általában, most sem sikerült, így maradt a reggeli zuhany. Mivel nem vagyok egy szerencsés emberi lény, így természetesen megbotlottam a takarómba, ami a lábam köré tekeredett valahogy álmomba -soha nem értettem hogy lehetséges ez- aminek következtében majdnem pofára estem, de mivel a reflexeim még éppen hogy működtek, sikerült megkapaszkodnom az ágyam szélébe. "Megúsztam" gondoltam, és elindultam a fürdő felé. Magamra zártam az ajtót és egy jó hideg zuhanyban részesítettem magam a forró nyári melegben. Igaz, alig múlt el nyolc, de Sydneyben nyáron a nap még forróbban süt, mint amúgy szokott, így muszáj voltam lehűteni magam valamivel.
Zuhanyzás után egy törülközőbe csavartam vizes testemet és a szekrényem felé indultam, hogy kiválaszthassam magamnak az aznapi ruhámat.
Öltözés után az órámra néztem, ami fél kilencet mutatott.
  - Csodás - morogtam magamban. Ebben az időben még Michael sincs ébren. Michaelről röviden annyit kell tudni, hogy az én legjobb barátom egész totyogós korom óta, ráadásul a 5 Seconds of Summer nevű Rock/Pop banda egyik tagja. Amikor létre jött a zenekar, azt hittem Mikey nem fog velem foglalkozni, hisz minden idejét leköti majd a banda és a barátai, akik ugyebár fiúk. De végül nem így lett. Ott voltam az első próbájukon, ott voltam szinte minden egyes videónál, segítettem dalokat választani, sőt még össze is barátkoztam a Luke-al és Calum-mal. Igen, csak velük. Amióta Ashton belépett a bandába, mint dobos, egy jó szavunk nem volt egymáshoz. Nem fértünk meg egy légtérben, mégis a legtöbb időmet vele és a többi három fiúval töltöttem. Hiába, Ashton piszok jó csávó volt és ezzel ő is tisztába van. Már meg sem lepődök azokon amiket olvasok róla, bár tudom, hogy ennek a fele nem igaz, hisz a legtöbbször a fiúkkal van, vagy esetleg a családjával, de mégis képes lettem volna elhinni minden egyes szót, amit az újságba írnak róla és az egy éjszakás kalandjairól. Lehet csak azért nézem ki belőle ezt, mert nem szívleljük egymást, de nem tudok máshogy tekinteni rá, mint egy jóképű, idegesítő, kiállhatatlan emberre, aki az én legjobb barátommal játszik egy bandába, így kénytelen vagyok elviselni őt, és a legtöbb esetben neki is engem, ami valljuk be vicces. Mindig is szerettem őt felbosszantani, de ő se kímélt engem. Mikey és a többiek már csak a fejüket fogták, nem értették miért nem bírjuk egymást. Hogy őszinte legyek, én se tudom pontosan, de nem is igazán zavar. Nekem ez így pont megfelel.
Mivel nem igazán tudtam mit csinálni a szobámba, így kénytelen voltam megnézni a szüleimet, hátha itthon vannak. Szerencsémre apukám a napilap felett ült és olvasta a híreket. Üdvözöltem őt és leültem mellé. Belenéztem az újságba és láttam, hogy egy cikket olvas Ashtonról. Szokása elolvasni azokat amiket a fiúkról írnak, hisz a szívén viseli, hogy a tizenhét éves kislánya -pár hét és tizennyolc- mégis milyen alakokkal lóg a szabadidejébe.
  - Igaz ez, amit erről a srácról írnak? - hiába most olvasta el, tudtam, hogy nem fogja megjegyezni a srácok nevét. Egyedül Mikey nevét tudta, mivel őt ismeri mióta megszületett. Az én apám és az ő apja egy helyen dolgoztak, így ismerkedtek meg. Annak már jó húsz éve.
  - Néha túloz a média - mondtam - de biztosan van valami igazság alapja. Nem találnak csak úgy ki ilyeneket - legalábbis én így gondoltam. Mindennek van valami oka.
  - Hát, mindenesetre úgy tudom ti nem jöttök ki egymással igaz? - nem értettem miért kérdezi, majd pár másodperc után leesett.
  - Mi? Dehogy is! Nincs köztünk semmi, nem is volt és nem is lesz! - tiltakoztam hevesen, majd ebben a szent pillanatban megcsörrent a telefonom. - Igen? - szóltam bele.
  - Ali, Mikey vagyok. Sürgősen kéne a segítséged.