2015. március 20., péntek

9.fejezet

Sziasztok!
Egy játékot találtam ki, remélem benne vagytok. :)
Először is, az első dolgotok az lenne, hogy aki még nem tette belép a blog facebook-os csoportjába aztán pedig kiírni oda, hogy benne vagytok a játékba vagy sem.
A játék lényege, hogy ha meg van a megfelelő számú ember (mondjuk 5-10 között), meg kéne próbálni egy időpontban fent lenni, az időpontot megbeszélhetjük, amikor jó nektek.
A játék: Kérdéseket teszek fel, arra aki a leghamarabb válaszol, az kap 3 pontot, aki másodiknak válaszol, az 2-t, aki pedig harmadjára az 1-et. Ez a pont gyűjtés kb 10 kérdésen keresztül menne, és az első 3 helyezett "ajándékot" kap.
1.helyezett: Két részen keresztül szerepelhet a blogba (a nevet ő választja).
2.helyezett: Egy részen keresztül szerepelhet a blogba (a nevet ő választja).
3.helyezett: Beleírok három általa írt mondatot az egyik részbe.
Aki részt venne a játékba, jelezzen nekem.
Puszi,Tiaa. ♥



Ashton


Alina aznap este már nem jött vissza, gondolom Michael-nél maradt. Őszintén, megbántam, hogy megsértettem őt, de mintha az annyit számítana neki. Egyedül maradtam a gondolataimmal és a lelkiismeretemmel. Alina mérges rám és gyötör a bűntudat, ami nagyon nem tetszik nekem, hisz annyiszor vesztünk már össze kisebb dolgokon, így értelmetlennek tartottam ezt az egészet és arra gondoltam csak a sok feszültség miatt zavar ez ennyire, pedig tudtam, hogy nem pontosan így van.
Reggel kopogásra ébredtem. Fáradt voltam, nyűgös és nem akartam most senkivel se beszélni, de muszáj voltam kinyitni az ajtót, hátha Alina jött vissza, hogy átöltözzön, vagy valami, de nem ő állt az ajtó túloldalán, hanem Luke.
  - Hali - kezeit a zsebébe dugta, én pedig köszönésképp biccentettem neki, majd félre álltam, hogy bejöhessen az ajtón. Nagy lépteivel pár pillanaton belül már a nappalinak nevezett helységbe volt és gondterhelten nézett rám. Tudtam mi jön.
  - Nézd, ha Alináról akarsz beszélni, kérlek, azt hagyd Michael-re - sóhajtottam fel.
  - Nem kéne így bánnod vele. Ő csak nekünk akar jót, Ashton és ha így folytatod, feleslegesen kezdtetek bele ebbe a kapcsolatba.
  - Nem bánok vele másképp, mint amúgy.
  - Megbántod őt, minden egyes alkalommal, minden rossz szavaddal, habár nem mutatja ki, mi tudjuk mennyire fáj neki. Nem vagyok Michael, hogy tudjam, pontosan mi baja, de tudnod kell, hogy van valami, amit nem mondd el nekünk és amiatt érzékenyebb. Kérlek, ne cseszd el - mondta, majd elhagyta a szobát és pedig ott álltam, megint egyedül és arra gondoltam, mekkora egy rohadék vagyok.

Alina

  - Arra gondoltam, hogy lemehetnénk egy kicsit ma a tengerpartra. Mit szólsz? - kérdezte Michael. Én csak ültem a szobájába, az ágyán és még mindig a tegnap estére gondoltam. Ashton nem volt velem bunkó, vagyis a maga módján próbálta közölni, ő mit lát. Én fújtam fel a dolgokat, nem tudom miért. Eddig nem zavart, ha így viselkedett velem, egyszerűen elengedhettem volna a fülem mellett, de nem tettem. Miért is nem? Azt hiszem elegem lett ebből az egész dologból. Nem, nem az ál kapcsolatból, hanem ebből a vitából, kettőnk között.
  - Lin, figyelsz te rám? - hajolt hozzám idegesítően közel a legjobb barátom. Eltoltam a fejét, majd válaszoltam neki.
  - Persze, jól hangzik a tengerpart - bólintottam.
  - Azután is mondtam valamit.
  - Tényleg? Azt hiszem elkalandoztam egy kicsit. Mi volt a kérdés?
  - Ugye nem gáz, ha jönnek a többiek is? Megmondom nekik, ha nem akarsz most senkivel lenni, csak a világ legjobb fiúbarátjával - kezdett bele az önimádatba, amit persze nem gondolt komolyan, pedig milyen igaza volt! Ő volt a világ legjobb barátja, nála jobbat nem kívánhatnék.
  - Dehogyis, nincs bajom Michael, úristen. Nem szakítottunk Ashtonnal, csak kicsit összekaptunk, de azt hiszem túl reagáltam a dolgot egy kicsit - haraptam bele a számba kínomba.
  - Túl reagáltad? Lin, olyan dühös voltál rá, mint eddig soha. Most vagy tényleg feldühített, vagy.. - nem fejezte be, mert befogtam a száját. Tudtam mit akar mondani, de nem akartam az ő szájából ezt hallani.
  - Nem, nem, nem! Ashton nem tetszik, vagyis.. Oké, nem egy rossz pasi, de nem akarok tőle semmit. Semmit, felfogtad? - kérdeztem a szemébe nézve. A kezem még mindig a száján volt, így bólintott, majd mikor elengedtem, természetesen megszólalt.
  - Nem akarom, hogy csalódj Alina. Fontos vagy nekem, de Ashton is az egyik legjobb haverom. Ha összejöttök, az nekem oké, de nem akarom, hogy utána miattad kelljen seggbe rúgnom őt, mert összetörte a szíved, de megtenném, mert a húgom vagy.
  - Nem kell félned, nem jövünk össze, nem lesz több köztünk egy ál kapcsolatnál - nyugtattam meg őt és egy puszit nyomtam az arcára. - Most pedig visszamegyek  a szobámba és felöltözök. Húsz perc múlva a hallban találkozunk, oké? - mosolyogtam rá.
  - Ne késs! - nevetett és a fejemre ütött a pólójával. Mérgesen néztem rá, majd ott hagytam a szobába. Gyorsan átsiettem a mi szobánkba, de Ashtont nem láttam sehol. Nem is baj, gondoltam, nem akarok most még beszélni vele, majd ha elkészültem.

Tizennyolc perccel később Ashton és én a lift előtt álltunk és vártuk, hogy a mi szintünkre érjen. Csak álltunk egymás mellett, azóta nem szóltunk egymáshoz. Mikor már kezdett kínos lenni a csend, nyitottam a számat, de megelőzött.
  - Sajnálom a tegnap estét - nem nézett rám, mikor ezt mondta, de a szívem akkor is kihagyott egy ütemet. Ashton bocsánatot kért? Tőlem?
  - Öhm, semmi gond. Nem kell bocsánatot kérni, azt hiszem túlreagáltam ezt az egészet. Kicsit feszült vagyok a napokba - túrtam a hajamba, majd a fiúra néztem, aki mostmár engem vizslatott.
  - Mi történt? - kérdezte, de nem akartam elmondani. Nem mondhattam el neki, hogy az anyám iszik, apám teljesen kikészül miatta. Nem tartozik rá, nem akartam, hogy sajnáljon.
  - Nem nagy gond. Egy kis feszültség van otthon, de minden rendben lesz - mosolyogtam rá és féltem, hogy rám szakad a plafon. Soha semmi sem lesz rendben. Semmi nem lesz már ugyanaz.
  - Rendben, de ha bármi baj van, nyugodtan elmondhatod, meghallgatlak - eresztett felém egy félmosolyt, amit viszonoztam, majd a lift megállt és kinyílt előttünk. Beszálltunk, majd ismét csendben tettük meg a lefele vezető utat, de ez a csönd már nem volt kínos közöttünk.

Már félórája a tengerparton ültünk egy kisebb bárnál, ahol nem voltak olyan sokan, de pár rajongó odajött hozzánk, hogy képet kérjenek a fiúktól, engem pedig kicsit furcsán méregettek a lányok, de nem foglalkoztam velük, inkább tovább szürcsöltem a koktélomat, amit nemrég kevert nekem a pultos fiú. Aki helyes volt. Túl helyes, így hát amikor mindenkit sikerült kiszolgálnia, odajött hozzám és szóba elegyedett velem.
  - Nem idevalósi vagy mi? - kérdezte hatalmas mosollyal az arcán.
  - Nem, Ausztrál vagyok - válaszoltam én is mosolyogva.
  - Értem. És eddig hogy tetszik Miami?
  - Még csak két napja vagyunk itt, de már imádom. Remélem többször is eltudok jönni ide - meséltem, de mikor megéreztem két kezet a csípőmön, felvont szemöldökkel néztem a kéz hozzátartozóira, aki természetesen Ashton volt.
  - Drágám, ismerkedsz? - kérdezte kedvesen, de láttam rajta, hogy a gúnyos mosolyát próbálja visszatartani.
  - Hisz tudod, hogy imádok új emberekkel ismerkedni, drágám - nyomtam meg a drágám szót. A helyes pultos srác értetlenül nézett rám, majd a mellettem álló göndörkére, majd megkérdezte, hogy kér e valami italt.
  - Egy sört, kérlek. Te kérsz valamit Lin? - nézett rám, én pedig felmutattam a poharamat, jelezve, hogy még jócskán a fele benne van. - Akkor csak egy sör lesz - szólt a srácnak és ahogy elment közel hajolt hozzám, hogy a fülembe súghasson. - Ne flörtölj nyilvánosan, hacsak nem akarod, hogy ribancnak állítsanak be a rajongók - nem volt rosszindulat a hangjába, inkább aggódás. Tényleg aggódott azért, hogy mit gondolnak rólam? 
  - Nem flörtöltem - néztem mélyen a szemébe.
  - Innen kívülről nem úgy tűnt. Tudod a legtöbb ilyen srác már egy mosolyból azt gondolja, hogy estére az ágyában fekszel - válaszolt, majd ahogy megkapta a sörét, letett pár dollárt a pultra és engem is magával húzva vitt a többiekhez. Ahogy sétáltunk hozzájuk megláttam egy olyan személyt, akit nem akartam.
  - Úristen, Ash, kérlek takarj el - húztam magam mellé közelebb a fiút. Ő értetlenül nézett rám, majd arra, ahova néztem.
  - Mi a baj? Ismered azt a srácot? - kérdezte.
  - Milyen srácot? - tettettem a hülyét, de ő továbbra is felvont szemöldökkel várta a válaszom. - Igen, ismerem. Pár hónapig együtt jártunk. Tudtam, hogy Floridába költözik, de ki gondolta volna, hogy pont vele fogok összetalálkozni? Florida elég nagy, Miami is - halkan válaszoltam neki, nem akartam, hogy akár a hangomat is meghallja, de valamiért utálhat engem az isten, hisz abban a pillanatban nézett felém Ő és mosolyodott el. Reménykedtem benne, hogy csak felismert valaki mást, aki mögöttem volt, de mivel egyenesen felénk tartott, így már biztosan tudtam, hogy felismert.
  - Alina, rég láttalak, mi hozott téged ide, Miamiba? Tudtommal Ausztráliában még iskola van - állt meg előttem, majd Ashtonra nézett. - Ó, már mindent értek.
  - Ethan, ő itt Ashton, a barátom, Ashton, ő Ethan a.. - nem tudtam befejezni, mert közbevágott.
  - Alina exe - mosolyodott el, de nem igazi mosollyal. Nem, dehogy is! Olyan mosoly volt ez, ami azt jelezte, hogy készül valamire, de én nem akartam tudni, hogy mire.
  - Oké. Örültem, hogy láthattalak Ethan, de most mennünk kell. Majd beszélünk, vagy mi - nevettem el magam kínosan, de Ethan persze nem hagyta annyiban. Nehezítsük meg Alina dolgát, minden áron.. Igen, szerintem is.
  - Csatlakozhatnátok hozzánk. Olyan rég találkoztunk, jó lenne egy kicsit beszélgetni - féloldalas mosoly. Istenem, az a rohadt féloldalas mosoly!
  - Várnak ránk - vágtam rá.
  - Hozd őket is. Gondolom Michael is itt van - nézett el arra fele, amerre mentünk, majd ahogy meglátta a legjobb barátomat, intett neki. Mikey, ahogy meglátta Ethant, furcsán kezdte el méregetni, majd idétlenül intett ő is a fiúnak. Hát igen, Michael nem bírta Ethant.
  - Nem akarunk zavarni, tényleg - próbálkoztam és megszorítottam Ashton kezét, hogy vegye már a jelet és szólaljon meg. Mentsen ki. Csináljon valamit, csak ne kelljen ezzel a fiúval szembe állnom.
  - Igazából sietünk. Alinának meg nekem programunk van, épp szólni akartunk a fiúknak, hogy elmegyünk - végre, köszönöm! Azt hittem már soha nem szólalsz meg, ó, drága álbarátom.
 - Programotok van. Értem. Hát akkor remélem még találkozunk Alina. Öröm volt ismét téged látni - kacsintott rám és elment. Ahogy halló távolságon kívülre ért én felsóhajtottam, jó hangosan és remegő lábakkal, Ashtonba kapaszkodva tettem meg az asztalhoz vezető út hátralévő részét.

2015. március 15., vasárnap

8.fejezet

Nagyon szépen köszönöm a két újabb feliratkozót a blogomra és hogy ennyien mellettem vagytok még akkor is, ha több ideig nem jön új rész. Nem akarok ígérhetni, szóval maradjunk annyiban, hogy ha nem adok semmi életjelet magamról egy hétig, akkor nyugodtan kérdezzetek meg, hogy mi is van az újabb résszel, nem szedem le a fejeteket. :) 
Szóval, lenne egy pár kérdésem, amire örülnék ha válaszolnátok itt, esetleg a blog facebook-os csoportjába, ahova ha még nem léptetek be, nyugodtan tegyétek meg, sok infót osztok meg, beszélgethettek vele (mintha olyan nagy szám lennék..:DDD) és kérdezhettek. Minden rész előtt megosztok egy vagy két részletet a következő fejezetből a csoportba, szóval mostmár remélem megéri belépni! :) 
Visszatérve a kérdésekre, a bloggal kapcsolatban kérdeznék, no meg persze a történettel. Szóval:
1. Milyen hosszúságú részeket szeretnétek?
2. Maradjon ez a egyszer Ashton, egyszer Alina szemszöges dolog, vagy csak Alina szemszögéből írjak?
3. Kinek a szemszögéből olvasnátok még a két főszereplőn kívül?
4. Mit gondoltok Ashton és Alina kapcsolatáról?
5. Ti belemennétek egy ilyen álkapcsolatba a legjobb barátotok kedvéért?
6. Mennyire szimpatikus/antipatikus (még sem írhatom, hogy unszimpatikus) nektek Alina?
7. Mennyire szimpatikus/antipatikus (utálom ezt a szót) nektek Ashton?
8. Mit gondoltok, mi lesz a Hírnév vége?
9. Mit szóltok ahhoz, hogy lesz 2. évad?
És végül: 10. Mennyire vagytok megelégedve velem? Mármint mit gondoltok, közvetlen vagyok az olvasókkal, vagy túl tartózkodó, vagy mi? (Igen, tudom, ez nem volt értelmes kérdés, de csak értitek..:D)
Köszönöm, ha válaszoltok a kérdésekre. 
Sok puszi az olvasóknak, Tiaa. ♥


Alina

Ashton nem válaszolt, inkább elgondolkozott a kérdésemen. A helyébe én is ezt tettem volna, hisz ő kezdte ezt az egészet, nem én. Én csak később adtam okot arra, hogy utáljon. Ő beszólt, én visszaszóltam. Így ment és megy ez már több éve. 
  - Régen elég ellenszenves voltál nekem - kezdett bele Ashton, de nem nézett rám, sokkal érdekesebbnek találta a kezeit.
  - Miért? - kérdeztem rá.
  - Nem tudom. Egyfolytában ott voltál velünk, mindenbe beleszóltál, inkább furcsa volt ez az egész. Amikor elkezdtük, azt hittem csak mi négyen fiúk, zenélünk, hülyülünk, lányokról beszélünk, de te ott voltál. Minden egyes nap, minden egyes pillanatban. Mintha ránk telepedtél volna - a végére már a szemembe nézett én pedig nem fordítottam el a fejem. Nem gondoltam át az ő szemszögéből. Nem gondoltam át a fiúk szemszögéből ezt az egészet, de ők se tudják miért voltam ott. 
  - Nem akartam zavarni, de az a hely volt az én menekülő utam. Vagyis inkább Michael - át kellett gondolnom mit mondok el neki. Nem tudhat meg mindent.
  - Miért? 
  - Az.. az nem rád tartozik - pattantam fel gyorsan a fotelből, de emiatt kicsit beszédültem, szóval visszaültem egy pár másodpercre, majd mikor minden oké volt, lassan felálltam és ott hagytam a kíváncsi göndörkét a tv előtt. 

*Két és fél évvel ezelőtt*

Mint minden reggel, ma is arra ébredtem, hogy anya ittas állapotban kiveri a balhét itthon. Amióta a bátyám itt hagyott minket egyedül kellett végig hallgatnom a vitákat. Ilyenkor mindig átölelt és megnyugtatott, hogy semmi gond nem lesz, de most nincs itt és már nem is lesz. Ő okos volt és elment, nekem is ezt kéne tennem, de még kiskorú vagyok és apát se akarom egyedül hagyni. Apa csak tűrte, minden áldott nap csak tűrte ezeket a kirohanásokat. 
  - Megtennéd, hogy nem itt ordibálsz, hanem valahol máshol, ahol a gyerek nem hallja? - kérdezte sokkal halkabban apa, mint ahogy anya beszélt. Nem akartam ezt hallgatni, szóval befogtam a fülem és csak néztem ki az ablakomon. Korán volt még, de nem annyira, hogy az emberek ne legyenek az utcán. Egyetlen mentő övem a legjobb barátom, Michael volt és mivel ő a szomszédom volt, így láthattam, hogy már ébren van, szóval fogtam a telefonom és felhívtam. 
Három csörgés után felvette.
  - Mi újság Lin? - kérdezte kedvesen. 
  - Át..át mehetnék? - kérdeztem remegő hangon. 
  - Anyukád megint.. ? - nem kellett befejeznie a kérdést, mindketten tudjuk hogy mi lett volna a vége. Egyedül ő tudott még erről az egészről, másnak nem meséltem. Ő nem sajnált meg minden alkalommal, inkább úgy viselkedett, mintha nem lenne egy alkoholista anyám, aki engem és a bátyámat hibáztatja azért, ami vele történt. Mikor nem volt ittas, akkor kedves volt, azt hiszem el is hittem volna, hogy szeret minket és apát, de amikor ivott, akkor kiderült minden. Azt mondja, amióta megszülettünk minden rosszabb lett. A mai napig nem értem miért. Jól éltünk, nem volt semmi baj az anyagiakkal. Mi lehetett a baja?
  - Igen - sóhajtottam visszafojtva a könnyeim. Nem sírhattam, 
  - Az ajtóm nyitva áll - mondta és letettem. Gyorsan felöltöztem és leszaladtam a nappaliba, ahonnan kijuthattam a házból, de ott álltak a szüleim. Érkezésemre mindketten felkapták a fejüket.
  - Itt is van. Hová-hová kisasszony? - kérdezte gúnyosan anya.
  - Michael-ékhez - válaszoltam, pedig simán elsétálhattam volna úgy, hogy figyelembe sem veszem a kérdését.
  - Menj csak kicsim - mondta apa a helyzettől függetlenül kisebb mosollyal az arcán. Szerette Mikey-t, mert ilyen helyzetekbe ő 100%-osan támogatott, ahogy máskor is.
  - Nem, nem mész sehova! Takarítsd ki a szobád, mosogass el, hisz ez a te feladatod lett volna - szólt nekem.
  - Ha haza jöttem megcsinálom - válaszoltam halkan, lehajtott fejjel. 
  - És addig ott fog állni a sok edény? 
  - Liz, majd én megcsinálom, hagyd menni - szólt neki apám.
  - Hát nem érted meg, hogy elvettek tőlem? Minden körülöttük forog, engem meg elhanyagolsz - üvöltötte és akkor jöttem rá, hogy tulajdonképp mi is volt a baj. Amióta Andrew és én megszülettünk, apa többet foglalkozott velünk, mint anyával, ez pedig őt zavarta. Azt hiszi elvettük tőle a férjét. 
  - Mi? - lepődött meg apu is. 
  - Ahogy hallottad! - mondta ismét hangosabban a kelleténél én pedig sírva rohantam ki a házból, a szomszédba. Berontottam az ajtón, egyenesen a legjobb barátom karjaiba, aki ott várt rám. Aznap találkoztam először Ashton Irwinnel.

*Jelen*

Ahogy visszaemlékeztem erre a napra, ismét elfogott a sírhatnék, de végül visszatartottam a könnyeimet és a telefonom zárkódjával kezdtem el szórakozni. Feloldottam, majd újra lezártam. Igazán érdekes elfoglaltság, nem igaz? Végül megunva új játékomat, megnyitottam a twitterem és megnéztem a legújabb híreket.
Persze az egész twittert belepték az új képek, ahol a fiúk megérkeznek Miamiba, velem. Kaptam hideget, meleget, nem nagyon izgatott. Páran a halálomat kívánták én meg kedvesen, mosolyogva kiírtam twitterre, hogy köszönöm a jó kívánságokat, ennyi "dögölnél meg" üzenettel most meghosszabbították az életem pár évvel, ugyanis azt hallottam, hogy ha a halálodat kívánják, esetleg ha csak valami rosszat, az csak erősíti az embert, így nem aggódtam. Persze az nem azt jelenti, hogy nem nézek körül az úttesten, mielőtt átmegyek, hisz nem szeretnék egy autó motorháztetején landolni a napokba. De komolyan, kellemetlen érzés lehet.
Éppen a csodálatos minőségű képeket nézegettem magamról, amikor láttam, hogy jött egy üzenetem.
Bob. Remek. Csodálatos. Fantasztikus.
Bob: Osszatok meg valamit! Valami közöset.
Természetesen Bob nem elmezavaros, hogy azt hiszi én skizofrén vagyok, szóval az üzenetet nekem és Ashtonnak szánta. Fogtam magam és a telefonom és kimentem a nappaliba, hátha még ott találom a fiút, és igazam is volt. Ott ült, nézte a foci meccset. Odaültem mellé, néztem egy darabig majd amikor még mindig nem figyelt rám a telefont a képébe nyomtam, hogy olvassa el az üzenetet.
  - Oké, mire gondoltál? - kérdezte, mikor megnézte.
  - Nem tudom. Tedd fel a lábad a dohányzó asztalra, én is felteszem aztán lefotózom, vagy nem tudom - teljesen tanácstalan voltam.
  - Vagy mi lenne, ha kitennénk azt a képet, amit régebben csináltunk?
  - Nekünk van olyan képünk? - kérdeztem meglepetten.
  - Van, egy. Az is elég érdekes lett. Azt hiszem valamit ünnepeltünk, te meg felvettél egy sapkát és odajöttél hozzám és naranccsal, hogy tegyem a számba és csináljunk egy képet - nevetett.
  - Valószínűleg nem voltam szomjas - gondolkoztam el, bár tényleg nem emlékszem, hogy készült volna egy ilyen kép.
  - Mindjárt kiteszem és láthatod - mosolyodott el és elkezdett ügyködni a telefonján. Nem telt sok időbe, mire csipogott a telefonom, én pedig megnyitottam az értesítést, ami Ashtontól jött.

(Kép)
@Ashton5SOS: Minden itt kezdődött :) @Lina_Lin

Sokáig néztem a képet, majd mikor már tényleg hittem a szememnek elnevettem magam. Hát igen, érdekes egy kép lett, meg kell mondjam, de vicces. 
  - Szóval minden itt kezdődött mi? - töröltem meg a szemeimet, mivel kicsordult egy két könnycsepp, persze a nevetéstől. 
  - Nyugodtan higgyék csak azt. Bár bevallom van egy kis bűntudatom, hogy hazudunk a rajongóknak.
  - Nekem is az van, mert hazudok a családomnak - "nyugtattam" meg. 
  - Én is.
  - Mi? - kérdeztem vissza. Nem tudtam, hogy neki is hazudnia kell nekik. 
  - Nekik és el kell hinniük, hogy mi együtt vagyunk. A srácok persze tudnak róla, mert ők is benne vannak, de senki más rajtunk kívül. Ez van - rántott vállat, de én nem hagyhattam annyiba.
  - Miért nem mondjuk el a szülőknek? 
  - Mert nem lehet.
  - De ez igazságtalanság! Legalább ők had tudják meg. 
  - Alina, belementél ebbe az egészbe nem? Akkor ne hisztizz már annyit - tette karba a kezét és a tv-t kezdte el nézni.
  - Amikor azt hiszem egy kicsit képes vagyok megkedvelni téged, te mondasz valamit, amiért rájövök miért gyűlöllek annyira - néztem rá sértetten. 
  - Nem gyűlölsz - nézett felém egy pillanatra, majd ismét a tv felé.
  - Hogy mondod? - kérdeztem, mintha rosszul hallottam volna az előbbi kijelentését. Mintha ő annyira tudná, hogy én mit érzek.
  - Azért gyűlölsz, mert igazából tetszek neked. Érzéseid vannak irántam - jelentette ki, mintha ez olyan magától értetődő lenne. Én egy percig csak bámultam rá, majd megszólaltam teljesen nyugodt hangon.
  - Hogy te mennyire egy egoista fasz vagy - néztem rá megvetően és ott hagytam őt a hotel szobába.

2015. március 14., szombat

7.fejezet



Alina

  - Nem hiszlek el, Ashton! - löktem le magamról a fiút.
  - De te rohadt sokáig fürdesz, én meg csak lezuhanyzok, már ha itt lehetséges - nézett a kádra a földről. Mivel itt nincs zuhanyzó.
  - De mivel most te se zuhanyzol, biztosan sokáig leszel itt te is - fújtam ki egy pár hajszálat a szemem elől.
  - Alina, én megyek, biztos ami biztos - állt fel, majd elkezdte kigombolni a nadrágját. Sőt, le is vette!
  - Ashton mit csinálsz? - sikítottam fel és eltakartam az arcom. Nem akartam látni őt így, nadrág nélkül, mert a hangok alapján már megszabadulhatott az alsójától is.
  - Felőlem bent maradhatsz, de én most neki állok fürdeni - válaszolta teljesen nyugodtan. Éreztem, hogy arcomat elönti a pír, de nem mertem mozdulni a földről. Nem találtam volna ki csukott szemmel, vagy biztosan neki mentem volna valaminek, de nem akartam szerezni még egy lila foltot a lábamra és máshova se. - Szóval maradsz?
  - Dehogy is!
  - Akkor? Mész? - kérdezte.
  - Megyek már. Úristen, megyek! - álltam fel és elfordultam, így remélhetőleg már nem volt a látó terembe, szóval elvettem a kezemet az arcom elől. Féltem, mert nem hallottam, hogy Ashton már beleült volna a vízbe, csak annyit hallottam, hogy elkezdi megengedni.
  - Nem gondoltam volna, hogy ilyen szégyenlős vagy - nevette ki a zavaromat. Nem fordultam meg, csak bemutattam neki a hátam mögé és ki slisszoltam a fürdőből.

**
  - Ashton, könyörgöm, már vagy húsz perce bent vagy. A végén még azt hiszem, hogy belefulladtál a vízbe. Ó, ez nem is olyan rossz dolog. Ugye belefulladtál? - szóltam be a zárt ajtón a srácnak. Ahogy kimondtam, nyílt az ajtó és megjelent előttem, egy szál törülközőbe a dereka körül.
  - El kell, hogy keserítselek, élek - vigyorgott rám szemtelenül. Nem törődtem vele, csak gyorsan bementem mellette a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Kulcsra, természetesen.

**

Nem fürödtem sokáig, ennek oka pedig az ajtó túloldalán lévő fiú volt. Persze nem hittem volna, hogy Ashton csak úgy betöri az ajtót, hogy meglessen, de azért mindig volt valami ötlete arra, hogy hogy bosszantson fel, legyen az kisebb ok, esetleg nagyobb dolog, de a lényeg, hogy tudja hogy idegesítsen fel pár másodperc alatt.
Kiléptem a fürdőből az alvó ruhámba, ami egy short volt és nagyobb póló, ami a bátyámé volt. Mikor elköltözött ezt itt hagyta nekem, mivel annyira szerettem. Nem csak a pólót, hanem őt is. Nagyon hiányzott nekem, de nem csodálom, hogy inkább választotta a távolabbi egyetemet, mint a hozzánk közel lévőt.
  - Csak hogy kijöttél - szólt Ashton a nappaliból, de nem nézett fel, csak a telefonját nyomkodta.
  - Rövidebb ideig voltam bent, mint te, az biztos - huppantam le mellé a fotelra. A távirányítóért nyúltam, de ahogy észre vette cselekedetem egy gyorsabb mozdulattal felkapta azt és maga fölé nyújtotta.
  - Ugye nem gondolod, hogy majd te választasz? Nem akarok valami nyálas, romantikus filmet nézni.
  - Ashton add már ide, te fürödtél először, most hagyd, hogy válasszak valamit - nyúltam érte, de ő fel állt, majd megkezdődött a harc a távirányítóért.
  - Akkor vedd el - húzta elégedett mosolyra a száját, de arra nem számított, hogy az ujjammal megbököm a bordáját, így összerándult, nekem pedig sikerült elvennem a fekete kapcsolót. Persze ő ezt nem hagyta annyiban, egyszer csak rám ugrott. De komolyan. Fogta és rám vetettem magát.
  - Hány éves vagy, most komolyan? - nyögtem fel alóla, de nem válaszolt, hanem folytatta amit elkezdett. - Ashton nehéz vagy! - szóltam rá, ő pedig próbálta kifeszíteni az ujjaim közül a tárgyat. Nem hagyhattam magam, így a pólóm alá dugtam.
  - Hidd el, nem okoz gondot oda benyúlni - húzott fel engem is, így egymás előtt álltunk és farkasszemet néztünk egymással.
  - Nem nyúlhatsz be, hacsak nem olyan értékesek a golyóid, mert elhiheted, ha megteszed soha többet nem lesz rájuk szükséged - fenyegetőztem.
  - Alina - próbált szigorúan szólni, de nem sikerült neki.
  - Ashton - mondtam én is a nevét.
  - Add ide.
  - Mit? - néztem rá értetlenül és befutottam a szobámba. Persze nem volt akkora szerencsém, hogy legyen rajta zár - miért nem tesznek rá? - így könnyen utánam jött és folytattunk mindent úgy, ahogy abbahagytuk kint. Ashton megint rajtam feküdt és csikizett én pedig hasba könyököltem - legyen mentségemre ez most tényleg véletlen volt! - ő pedig fájdalmasan felnyögött majd elterült a padlón. Gyorsan felálltam, majd a lábammal kezdtem el bökdösni.
  - Élsz még? - kérdeztem a fiútól, de nem válaszolt, hanem megfogta a lábfejem. Persze így előre buktam, szóval a távirányító repült velem együtt. A kapcsoló tőlem pár centire esett én pedig a göndör hajú srácra.

Ashton

Meg kellett volna kínozniuk az emberek, hogy bevalljam: élveztem ezt a hülye "harcot", ami Alina és köztem folyt a fürdős incidensnél és most a kapcsolós dolognál, de nem csaphattam volna be senkit, ugyanis úgy vigyorogtam, mint egy szerencsétlen srác, akivel szóba állt az a csaj, aki tetszik neki. Itt természetesen szó se volt arról, hogy bejön nekem, egyszerűen rég szórakoztam ilyen jól bárkivel is.
  - Nehéz vagy - néztem vigyorogva a lány szemébe, amikor rajtam landolt. Nem így terveztem, de valahogy sikerült úgy esnie, hogy végül felettem feküdt.
  - Bunkó vagy - állt fel, vagyis próbált, mivel rálépett a kapcsolóra és vissza esett az ágyra.
  - Csak veled - poroltam le magam, miután felkeltem a földről.
  - Most érezzem magam megtisztelve? - nevetett fel szarkasztikusan.
  - Nyugodtan - kacsintottam rá és ott hagytam a szobába. Persze ő jött utánam, vagyis inkább a nappaliba és levágta magát a tv elé és elkezdte kapcsolgatni a tv-t. - Állj, nézzük ezt! - szóltam neki, mikor láttam, hogy épp egy foci meccs megy, ő pedig mintha meg se hallott volna tovább ment. - Direkt csinálod? - kérdeztem, de erre se válaszolt. Hát akkor nem beszélünk.
Miután kétszer végig nézte milyen filmek mennek, megállt egynél, amit nem ismertem.
  - Mi ez? - szólaltam meg egy két perc után, de ő csak vállat rántott és nézte tovább a tv-t. - Most nem beszélünk?
  - Minek? - nem nézett felém, mikor ezt kérdezte.
  - Talán jó lenne kicsit megismerni egymást, mivel szinte semmit nem tudunk egymásról, de tudod, egymásba vagyunk zúgva, vagy mi - nevettem fel kínosan, mert ez így volt.
  - Többet tudok rólad, mint azt hinnéd - nézett egy pillanatra felém, majd figyelmét ismét arra a romantikus valamire fordította.
  - Komolyan? - kérdeztem meglepetten. Ő erre csak gondterhelten felsóhajtott, lehalkította a tv-t és felém fordult.
  - Imádod a spagettit, szereted a vanília illatú gyertyákat, kedvenc műsorod a Family Guy, a kedvenc meséd a Herkules, és itt hozzá tenném, hogy igazad van, tudom, hogy a KFC-ben dolgoztál régen és a hajadat is vasaltad, titkos szenvedélyed a Dragon BallZ, folytassam? - nézett rám mindent tudóan, de én csak néztem rá. Honnan tudja ezeket?
  - Mi van? - nevettem fel, mikor már nem tudtam mit mondani erre.
  - Elfelejtetted, hogy az egyik legjobb barátod az én legjobb fiú barátom és a másik két legjobb haverod pedig jó barátaim? - komolyan hülyének éreztem magam.
  - Igazad van, de én nem tudok rólad semmit. Vagyis azt tudom, hogy szereted a Herkulest, de más? Kedvenc szín? Kedvenc banda? Ki a titkos szerelemed?
  - A kedvenc színem a fehér, nincs kedvenc bandám, amit hallgatok azt szeretem, és két titkos szerelmem van, az egyik Ryan Cooper, a másik pedig Casey Deidrick, de amúgy Matt Bomert is imádom. Más valami?
  - Basszus, reménykedtem, hogy a titkos szerelmedhez engem mondasz - gondoltam egy kicsit szívom a vérét, ugyanis a vak is látja, hogy utál engem.
  - Igen Ashton, te vagy a titkos szerelmem, álmodj még - forgatta a szemét és ismét a tv-re koncentrált, de nem hagytam.
  - Van valami dolog amit titokba szeretsz csinálni?
  - Titokba megakarlak ölni álmodba, de sajnos ha kiderül engem akar megölni több ezer lány, más? - komolyan, a kedvenc elfoglaltságom az volt, hogy őt bosszantsam amikor tudom.
  - Komolyan megakarnál ölni engem? Ezt a szép kis pofit bántanád?
  - Fizetni se kéne érte és megtenném.
  - Miért utálsz ennyire? - kérdeztem rá, ami már kicsit foglalkoztatott. De csak egy egészen kicsikét.
  - Te miért utálsz ennyire? - kérdezett vissza én pedig befogtam a számat és elgondolkoztam ezen a kérdésen. Miért utálom én őt egyáltalán?