4.fejezet 2/1

Hai! 

Szóval, itt lenne a 4 fejezet első része, mivel nem tudtam befejezni, így inkább kitettem, csak hogy ne kelljen annyit várnotok a következőre.

Kérlek hagyjatok nyomot magatok után, hogy itt jártatok.

Puszi, Tiaa.

Alina

Eltelt két nap azóta az ominózus interjú óta én pedig sorra kapom az üzeneteket Twitteren és Facebookon. Az utóbbin olyan sokan jelöltek be, hogy már nem győzöm visszautasítani, így inkább a könnyebb megoldást választottam és függesztettem magam. Ashtonnal azóta nem beszéltünk, sőt, Michael-el sem igazán, csak kétszer, azt is telefonon de csak arról beszéltünk, hogy mit pakoljunk be. Igen, nekem nem kell lány legjobb barát, itt van nekem egy olyan fiú, aki még akkor is megmondja a véleményét a ruháimról, vagy a kinézetemről ha rosszul is esik, de ezt tisztelem benne.
Szóval nem volt más választásom, bár kicsit reménykedtem benne, hogy apa ellenzi, de mivel azt mondta, hogy ő úgyis üzleti útra megy, anyuval meg ilyeneket nem szoktam megbeszélni, így kénytelen voltam menni.
Az utazás reggelén összefutottam a konyhába anyámmal.
- Hova mész? - kérdezte meglepődve, miközben kávét szürcsölgetett egy divat magazin társaságában. Igen, ez ő.
- Michaelékkel elutazunk, apu elengedett. Neked van valami ellenvetésed ez ügyben? - kérdeztem, miközben próbáltam lecipelni a lépcsőről a nagy bőröndömet. Tényleg nagy volt, direkt ezt választottam, mivel nem mondtak konkrét időt mikor jövünk haza.
- Ha Michael ott lesz, akkor nem, nincs semmi - erre csak a szememet forgattam. Anyám mindig is többet képzeld a kettőnk barátságába, azt mondta, mi vagyunk az igazi álom pár. Nem tudom, hogy neki mit jelent az álom pár, de ha azt nézzük, hogy külsőleg teljesen különbözünk, akkor már nem vagyunk azok. Mikey világosabb bőrű, haj színeit sűrűn változtatja és még így is színesebben öltözködöm mint ő. Én sötétebb bőrű vagyok -hála anyám olasz génjeinek-, a hajam színe mindig egyszínű -sötétbarna, szinte fekete-. Egyedül a szemem emelkedik ki, ami a kék összes árnyalatát magába foglalja.
- Oké, akkor én megyek - térítettem magam észhez. Felvettem egy rövid szárú tornacipőt és kisétáltam az ajtón, magammal rángatva hatalmas bőröndöm. A házunk előtt már vártak a fiúk, egy kisbusszal jöttek értem. Odavonszoltam a kocsihoz a csomagom és megvártam, míg valaki kiszáll és segít bepakolni, de persze ezt egyik srác se tettem meg, így kénytelen voltam beszólni nekik, mire Ashton kipattant a kocsiból -nem, nem azért, mert ennyire megkedvelt, hanem mert ő ült a legközelebb az ajtóhoz- és egy lendülettel betette a járgányba a cuccom.
- Köszönöm - morogtam az orrom alatt, majd beszálltunk a kocsiba, ahol Bob is ott ült. Jé, az előbb nem is vettem észre. - Sziasztok - üdvözöltem őket mosolyogva és dobtam Michael felé egy puszit.
- Szia - válaszoltak szinte teljesen egyszerre ami amúgy elég kísértetiesen hangozhatott volna, de már megszoktam, így csak helyet foglaltam az ablak mellett, Ashton előtt.
- Oké, szóval figyelmeztetlek titeket, hogy lehetséges, hogy lesznek fotósok a reptéren, viszont az utazást nem jelentettük be, szóval kevés rá az esély, de azért így is tegyetek meg mindent, hogy úgy nézzetek ki, mint egy boldog, fiatal pár - nézett ránk. Én bólintottam, Ashton pedig morgott valamit, amit nem hallottam, de nem is nagyon izgatott. - Viszont, ha látnak titeket a gépre felszállni biztosan várni fognak titeket Floridában - oké, ez kezdett sok lenni. Egy pillanatra Mikey-ra néztem, akitől kaptam egy bíztató mosolyt, így kicsit sikerült feloldódnom. De csak egy kicsit.
- Te is jössz? - kérdeztem tőle, mert én úgy tudtam, hogy csak 5-en megyünk.
- Nem, én itthon maradok elintézni pár dolgot, de szerintem enélkül is eleget fogok rólatok hallani - igen, abban én is biztos vagyok.

Ashton

Én nem akartam ezt az egész utat, sőt nem akartam ezt az egészet, de most már nincs visszaút, muszáj megjátszanom magam több ezer, százezer - talán millió?- ember előtt. Az interjú után kaptam egy hívást anyámtól, aki eléggé lecseszett, hogy nem meséltem neki az új barátnőmről. Nem akartam neki is hazudni, de muszáj volt mindenkivel elhitetni ezt az egészet, így neki is kénytelen voltam azt mondani, hogy Alina a barátnőm, akit kezdek megkedvelni.
- Remélem hamarosan bemutatsz neki. Kíváncsi vagyok ki csavarta el a kisfiam fejét - annyira boldognak hangzott, hogy elkezdett mardosni a bűntudat.
- Persze, amint hazajöttünk - válaszoltam, majd letettem a telefont, nehogy elszóljam magam.
Most pedig itt ülök egy kocsiban a három legjobb barátommal és a lánnyal, aki egy ideig a barátnőmet játssza, útban a repülőtér felé, ahonnan Floridába repülünk egy kicsit kikapcsolódni, bár ezt inkább nevezném munkának, mint szabadságnak.
Miután Bob lerendezett minket, oda is értünk a reptérre. Kinéztem az ablakon és nem láttam egyetlen fotóst se, viszont így is meg kell játszanunk az egészet, szóval kinyitottam a kisbusz ajtaját és kiszálltam, majd a csomagtartó felé vettem az irányt, hogy kivehessem a saját és Alina csomagját. Mosolyogva megköszönte nekem, majd kézen fogtam és elindultunk befele a váróba, ahol helyet foglaltunk, hogy megvárjuk míg a mi járatunkat szólítják. Útközben pár ember felismert minket, akikkel készítettünk egy közös képet.
- Ő Alina, ugye? - kérdezte az egyik lány tőlem.
- Igen, ő lenne az - húztam közelebb magamhoz, nagy mosollyal az arcomon és homlokon csókoltam.
- Kérhetnék egy hármas képet veletek? - éreztem, hogy Alina kicsit megmerevedett, ezért válaszoltam.
- Persze- próbáltam nagyon kedves lenni, hisz a rajongók nem tehettek arról, amit én elrontottam, szóval rajtuk nem akartam levezetni a feszültségem, ami már egy kicsit el is szállt, amikor tisztáztam a pár nappal ezelőtti interjúban, hogy foglalt vagyok. Csak az a tudat nem nyugtatott meg, hogy Alinával kell egy párt alkotnom.
Beálltunk hárman egy képre. A lány - azt hiszem Allie volt a neve- állt középen, Alina és én pedig a két oldalán. Mindhárman mosolyogtunk, és tényleg őszintének tűnt az én mosolyom, sőt még Alinaé is. A kép után elköszöntünk tőle és siettünk a járatunkhoz, ahol a többiek vártak minket a jegyünkkel együtt.