8.fejezet

Nagyon szépen köszönöm a két újabb feliratkozót a blogomra és hogy ennyien mellettem vagytok még akkor is, ha több ideig nem jön új rész. Nem akarok ígérhetni, szóval maradjunk annyiban, hogy ha nem adok semmi életjelet magamról egy hétig, akkor nyugodtan kérdezzetek meg, hogy mi is van az újabb résszel, nem szedem le a fejeteket. :) 
Szóval, lenne egy pár kérdésem, amire örülnék ha válaszolnátok itt, esetleg a blog facebook-os csoportjába, ahova ha még nem léptetek be, nyugodtan tegyétek meg, sok infót osztok meg, beszélgethettek vele (mintha olyan nagy szám lennék..:DDD) és kérdezhettek. Minden rész előtt megosztok egy vagy két részletet a következő fejezetből a csoportba, szóval mostmár remélem megéri belépni! :) 
Visszatérve a kérdésekre, a bloggal kapcsolatban kérdeznék, no meg persze a történettel. Szóval:
1. Milyen hosszúságú részeket szeretnétek?
2. Maradjon ez a egyszer Ashton, egyszer Alina szemszöges dolog, vagy csak Alina szemszögéből írjak?
3. Kinek a szemszögéből olvasnátok még a két főszereplőn kívül?
4. Mit gondoltok Ashton és Alina kapcsolatáról?
5. Ti belemennétek egy ilyen álkapcsolatba a legjobb barátotok kedvéért?
6. Mennyire szimpatikus/antipatikus (még sem írhatom, hogy unszimpatikus) nektek Alina?
7. Mennyire szimpatikus/antipatikus (utálom ezt a szót) nektek Ashton?
8. Mit gondoltok, mi lesz a Hírnév vége?
9. Mit szóltok ahhoz, hogy lesz 2. évad?
És végül: 10. Mennyire vagytok megelégedve velem? Mármint mit gondoltok, közvetlen vagyok az olvasókkal, vagy túl tartózkodó, vagy mi? (Igen, tudom, ez nem volt értelmes kérdés, de csak értitek..:D)
Köszönöm, ha válaszoltok a kérdésekre. 
Sok puszi az olvasóknak, Tiaa. ♥


Alina

Ashton nem válaszolt, inkább elgondolkozott a kérdésemen. A helyébe én is ezt tettem volna, hisz ő kezdte ezt az egészet, nem én. Én csak később adtam okot arra, hogy utáljon. Ő beszólt, én visszaszóltam. Így ment és megy ez már több éve. 

  - Régen elég ellenszenves voltál nekem - kezdett bele Ashton, de nem nézett rám, sokkal érdekesebbnek találta a kezeit.

  - Miért? - kérdeztem rá.

  - Nem tudom. Egyfolytában ott voltál velünk, mindenbe beleszóltál, inkább furcsa volt ez az egész. Amikor elkezdtük, azt hittem csak mi négyen fiúk, zenélünk, hülyülünk, lányokról beszélünk, de te ott voltál. Minden egyes nap, minden egyes pillanatban. Mintha ránk telepedtél volna - a végére már a szemembe nézett én pedig nem fordítottam el a fejem. Nem gondoltam át az ő szemszögéből. Nem gondoltam át a fiúk szemszögéből ezt az egészet, de ők se tudják miért voltam ott. 

  - Nem akartam zavarni, de az a hely volt az én menekülő utam. Vagyis inkább Michael - át kellett gondolnom mit mondok el neki. Nem tudhat meg mindent.

  - Miért? 

  - Az.. az nem rád tartozik - pattantam fel gyorsan a fotelből, de emiatt kicsit beszédültem, szóval visszaültem egy pár másodpercre, majd mikor minden oké volt, lassan felálltam és ott hagytam a kíváncsi göndörkét a tv előtt. 

*Két és fél évvel ezelőtt*

Mint minden reggel, ma is arra ébredtem, hogy anya ittas állapotban kiveri a balhét itthon. Amióta a bátyám itt hagyott minket egyedül kellett végig hallgatnom a vitákat. Ilyenkor mindig átölelt és megnyugtatott, hogy semmi gond nem lesz, de most nincs itt és már nem is lesz. Ő okos volt és elment, nekem is ezt kéne tennem, de még kiskorú vagyok és apát se akarom egyedül hagyni. Apa csak tűrte, minden áldott nap csak tűrte ezeket a kirohanásokat. 

  - Megtennéd, hogy nem itt ordibálsz, hanem valahol máshol, ahol a gyerek nem hallja? - kérdezte sokkal halkabban apa, mint ahogy anya beszélt. Nem akartam ezt hallgatni, szóval befogtam a fülem és csak néztem ki az ablakomon. Korán volt még, de nem annyira, hogy az emberek ne legyenek az utcán. Egyetlen mentő övem a legjobb barátom, Michael volt és mivel ő a szomszédom volt, így láthattam, hogy már ébren van, szóval fogtam a telefonom és felhívtam. 

Három csörgés után felvette.

  - Mi újság Lin? - kérdezte kedvesen. 

  - Át..át mehetnék? - kérdeztem remegő hangon. 

  - Anyukád megint.. ? - nem kellett befejeznie a kérdést, mindketten tudjuk hogy mi lett volna a vége. Egyedül ő tudott még erről az egészről, másnak nem meséltem. Ő nem sajnált meg minden alkalommal, inkább úgy viselkedett, mintha nem lenne egy alkoholista anyám, aki engem és a bátyámat hibáztatja azért, ami vele történt. Mikor nem volt ittas, akkor kedves volt, azt hiszem el is hittem volna, hogy szeret minket és apát, de amikor ivott, akkor kiderült minden. Azt mondja, amióta megszülettünk minden rosszabb lett. A mai napig nem értem miért. Jól éltünk, nem volt semmi baj az anyagiakkal. Mi lehetett a baja?

  - Igen - sóhajtottam visszafojtva a könnyeim. Nem sírhattam, 

  - Az ajtóm nyitva áll - mondta és letettem. Gyorsan felöltöztem és leszaladtam a nappaliba, ahonnan kijuthattam a házból, de ott álltak a szüleim. Érkezésemre mindketten felkapták a fejüket.

  - Itt is van. Hová-hová kisasszony? - kérdezte gúnyosan anya.

  - Michael-ékhez - válaszoltam, pedig simán elsétálhattam volna úgy, hogy figyelembe sem veszem a kérdését.

  - Menj csak kicsim - mondta apa a helyzettől függetlenül kisebb mosollyal az arcán. Szerette Mikey-t, mert ilyen helyzetekbe ő 100%-osan támogatott, ahogy máskor is.

  - Nem, nem mész sehova! Takarítsd ki a szobád, mosogass el, hisz ez a te feladatod lett volna - szólt nekem.

  - Ha haza jöttem megcsinálom - válaszoltam halkan, lehajtott fejjel. 

  - És addig ott fog állni a sok edény? 

  - Liz, majd én megcsinálom, hagyd menni - szólt neki apám.

  - Hát nem érted meg, hogy elvettek tőlem? Minden körülöttük forog, engem meg elhanyagolsz - üvöltötte és akkor jöttem rá, hogy tulajdonképp mi is volt a baj. Amióta Andrew és én megszülettünk, apa többet foglalkozott velünk, mint anyával, ez pedig őt zavarta. Azt hiszi elvettük tőle a férjét. 

  - Mi? - lepődött meg apu is. 

  - Ahogy hallottad! - mondta ismét hangosabban a kelleténél én pedig sírva rohantam ki a házból, a szomszédba. Berontottam az ajtón, egyenesen a legjobb barátom karjaiba, aki ott várt rám. Aznap találkoztam először Ashton Irwinnel.

*Jelen*

Ahogy visszaemlékeztem erre a napra, ismét elfogott a sírhatnék, de végül visszatartottam a könnyeimet és a telefonom zárkódjával kezdtem el szórakozni. Feloldottam, majd újra lezártam. Igazán érdekes elfoglaltság, nem igaz? Végül megunva új játékomat, megnyitottam a twitterem és megnéztem a legújabb híreket.
Persze az egész twittert belepték az új képek, ahol a fiúk megérkeznek Miamiba, velem. Kaptam hideget, meleget, nem nagyon izgatott. Páran a halálomat kívánták én meg kedvesen, mosolyogva kiírtam twitterre, hogy köszönöm a jó kívánságokat, ennyi "dögölnél meg" üzenettel most meghosszabbították az életem pár évvel, ugyanis azt hallottam, hogy ha a halálodat kívánják, esetleg ha csak valami rosszat, az csak erősíti az embert, így nem aggódtam. Persze az nem azt jelenti, hogy nem nézek körül az úttesten, mielőtt átmegyek, hisz nem szeretnék egy autó motorháztetején landolni a napokba. De komolyan, kellemetlen érzés lehet.
Éppen a csodálatos minőségű képeket nézegettem magamról, amikor láttam, hogy jött egy üzenetem.
Bob. Remek. Csodálatos. Fantasztikus.
Bob: Osszatok meg valamit! Valami közöset.
Természetesen Bob nem elmezavaros, hogy azt hiszi én skizofrén vagyok, szóval az üzenetet nekem és Ashtonnak szánta. Fogtam magam és a telefonom és kimentem a nappaliba, hátha még ott találom a fiút, és igazam is volt. Ott ült, nézte a foci meccset. Odaültem mellé, néztem egy darabig majd amikor még mindig nem figyelt rám a telefont a képébe nyomtam, hogy olvassa el az üzenetet.
  - Oké, mire gondoltál? - kérdezte, mikor megnézte.
  - Nem tudom. Tedd fel a lábad a dohányzó asztalra, én is felteszem aztán lefotózom, vagy nem tudom - teljesen tanácstalan voltam.
  - Vagy mi lenne, ha kitennénk azt a képet, amit régebben csináltunk?
  - Nekünk van olyan képünk? - kérdeztem meglepetten.
  - Van, egy. Az is elég érdekes lett. Azt hiszem valamit ünnepeltünk, te meg felvettél egy sapkát és odajöttél hozzám és naranccsal, hogy tegyem a számba és csináljunk egy képet - nevetett.
  - Valószínűleg nem voltam szomjas - gondolkoztam el, bár tényleg nem emlékszem, hogy készült volna egy ilyen kép.
  - Mindjárt kiteszem és láthatod - mosolyodott el és elkezdett ügyködni a telefonján. Nem telt sok időbe, mire csipogott a telefonom, én pedig megnyitottam az értesítést, ami Ashtontól jött.

(Kép)

@Ashton5SOS: Minden itt kezdődött :) @Lina_Lin

Sokáig néztem a képet, majd mikor már tényleg hittem a szememnek elnevettem magam. Hát igen, érdekes egy kép lett, meg kell mondjam, de vicces. 

  - Szóval minden itt kezdődött mi? - töröltem meg a szemeimet, mivel kicsordult egy két könnycsepp, persze a nevetéstől. 

  - Nyugodtan higgyék csak azt. Bár bevallom van egy kis bűntudatom, hogy hazudunk a rajongóknak.

  - Nekem is az van, mert hazudok a családomnak - "nyugtattam" meg. 

  - Én is.

  - Mi? - kérdeztem vissza. Nem tudtam, hogy neki is hazudnia kell nekik. 

  - Nekik és el kell hinniük, hogy mi együtt vagyunk. A srácok persze tudnak róla, mert ők is benne vannak, de senki más rajtunk kívül. Ez van - rántott vállat, de én nem hagyhattam annyiba.

  - Miért nem mondjuk el a szülőknek? 

  - Mert nem lehet.

  - De ez igazságtalanság! Legalább ők had tudják meg. 

  - Alina, belementél ebbe az egészbe nem? Akkor ne hisztizz már annyit - tette karba a kezét és a tv-t kezdte el nézni.

  - Amikor azt hiszem egy kicsit képes vagyok megkedvelni téged, te mondasz valamit, amiért rájövök miért gyűlöllek annyira - néztem rá sértetten. 

  - Nem gyűlölsz - nézett felém egy pillanatra, majd ismét a tv felé.

  - Hogy mondod? - kérdeztem, mintha rosszul hallottam volna az előbbi kijelentését. Mintha ő annyira tudná, hogy én mit érzek.

  - Azért gyűlölsz, mert igazából tetszek neked. Érzéseid vannak irántam - jelentette ki, mintha ez olyan magától értetődő lenne. Én egy percig csak bámultam rá, majd megszólaltam teljesen nyugodt hangon.

  - Hogy te mennyire egy egoista fasz vagy - néztem rá megvetően és ott hagytam őt a hotel szobába.